Elkezdtem a fordítást, de nem haladok vele jól. Azt hittem könnyedén találok egy olyan cikket, ami erről az álmokat váltsuk valóra témáról szól, de elég nehéz olyanra bukkani, ami nem egy tiszta közhely. Szóval ennek jóval több idő kell.

Egyrészt mert nem most kezdem, szóval nem érdekel az "5 lépés, hogy valóraváltsd az álmaid" és társai ... régóta járkálok ebben a témában, eddig nem foglalkoztam vele, csak tisztán volt egy karma szerű látásmódom amit életemben nem neveztem volna karmának, csak mindenki más akinek elmagyaráztam. Lényegében felelős vagyok minden tettemért, és ami történik az nem azért van, mert fent Isten füzetében éppen az a lépés jön rólam, hanem mert én ezt vonzottam be, vagy éppen ezt érdemeltem. Szóval alapjáraton nem bíztam magam a sorsa, nem mentettem fel magam a következmények alól, és nem gondoltam, hogy én erről és erről nem is tehetek. Nem hibáztattam a Teszleg Süveget, hogy rossz sulibandába dobott.. 
Amióta megtörtént ez a kis affér a kisbarátommal, nagyon sokat gondolkozom az életemen. Nincs semmi mély depresszió, meg "miéééert történik ez velem" bőgés, sokkal inkább magamba látok, értelmet keresek a dolgoknak, és töltök el úgy órákat egyedül, hogy végre láthatom a körülöttem lévő világot, mennyi minden történik körülötted, amire miközben gőzerővel dolgozol azon, hogy milyen baszott jó életed lesz EGYSZER, nem igazán adódik alkalmad. Szóval nem bánom a történteket, de persze két hónappal ezelőtt, a becses napon amikor fejbevágott az igazság, még bántam nagyon. De ez már lényegtelen.

Szóval írtam, írtam, írtam, hogy mit akarok, mit akartam, most hol vagyok és mi az,amit úgy érzek elvesztettem, de a lényeg, hogy mi az amit most kaphatok. A többi nem is számított, csak arra koncentráltam.
Álmok... álmokat kell gyártani. És imádom, hogy gyárthatom függetlenül... Végre érzem megint, hogy a saját lábamon állok, a magam ura vagyok, és nem függök senki döntésétől. És ez már azonnal jelentkezett, mintha kinyitnád az ablakot és levegőt vennél, és el is felejtetted már milyen kint lélegezni... Ez volt az első dolog, amiről tudtam, hogy ilyen oldalról kell megközelíteni, mert nem tudtam, hogy én ennyire kiadtam magam valakinek. Természetessé vált, hogy teljesen kiszolgálom és tőle függők 100%-ban, nem azért, mert ő ezt elvárta, hanem az évek alatt én ezt alkottam magamból. És már biztosan tudom, hogy  mégegyszer az életben az önállóságom senkiért nem dobom el, és már tanultam valamit. Nem is láttam, hogy nem vagyok olyan boldog, mint hiszem.

Szóval lényegében elkezdtem a tudatos élemód után kutatni. Amikor tényleg felvállalod az életedért a felelősséget, és nem hárítod másra... Rémesen nehéz ezt felfogni, feldolgozni, de legfőképp elfogadni és nem kibújni alóla. Uralni a gondolataid, összpontosítani arra amit el akarsz érni, tenni érte, és felvenni a harcot az "árral". Nem elgyengülve siránkozni, hanem másik oldalt megközelíteni. Nem elmenekülni, hanem tudatosan átlépni. Nem megalkudni, és jó lesz ez így, hanem tenni azért, hogy tényleg jó legyen.  Nem azt várni, hogy ott legyél már, hanem élvezni az utat, amíg eléred, élvezni, hogy mire is vagy képes.
Sokat kell tanulni, hogy ez menjen...de ezt az utat is el kell kezdeni valahol.