"A harag az emberi lélek azon indulata, mely a megsértett, megrövidített, várakozásaiban, reményeiben csalódott, szokásaiban megzavart, önérzetében sértett ember lelkében ezen dolgok okozója ellen támad.

A harag a megtorlással párosulva bosszúvá válik. Ha ez az érzés hirtelen, nagy erővel támad fel a hirtelen harag (méreg) nevet kapja. A harag magasabb foka a düh.

A haragot általában olyan jellegzetes testi jelenségek kísérik, mint a heves, céltalan mozdulatok, hangos beszéd, arcbőr elvörösödése. Mielőtt megharagudnánk embertársainkra, meg kell néznünk haragunk okát, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy az nem félreértésből származik-e, és hogy nem kerülhetnénk-e el." - Wikipédia

Imádtam az érzést. Nem mondom, hogy tudatosan kerestem az ilyen helyzeteket, de abszolút nem bántam, amikor úgy megmondhadtam a magamét a velem szemben állónak, és mivel az élet megáldott egy fajta meggyőző készséggel, mondhatni visszaéltem vele és az esetek 99%-ban győzedelmeskedve szálltam ki a vitából, mondván, hogy igazam van, érdemi esélyt nem is adva a másiknak, mert megsemmisült, mielőtt átgondolhatta volna mit is szeretne mondani. Esetleg mégis elmondta a véleményét, ami igaz volt?... Nem gond, addig forgattam a mondanivóm. és annyi "igazad van, de" volt benne, amíg végülis úgy érezhettem, hogy nekem van igazam, és nem csak én. Ő is úgy érzte nekem van igazam.

Nem vagyok rossz ember, tele vagyok jó indulattal és tele voltam mindig is. Imádok adni, és keresem a helyzeteket, amikor adhatok, sokszor még amiatt kis hátrányba kerülök. Szóval, ha úgy nézzük nem voltam egyedül a világban, nem gondolták róla, hogy rossz ember vagyok, szerettek az emberek... De kerültek bármiféle vitát velem, mert tudták, hogy a végén egyet fognak érteni velem, még akkor is, ha nem így gondolják. És, ha valaki vette a bárotságot, hogy ezt közölje velem, hogy lényegében egy szőke apró kislány bőrébe bújt agresszor vagyok, hát.... lássuk be, hogy elöntött a düh és a méreg. Nem értetem, hogy mondhatnak ilyet hiszen én mindenkinek csak segíteni akarok. Hatalmas felháborodás közepette megmondtam a magamét és a sértődöttség teljes hadviselésével elvonultam a tett helyszínéről, majd ezt követően napokig örlődtem a témán. 
Nem tudtam, hogy ilyen vagyok. Nem értettem a szituciót hiszen én úgy szeretek mindenkit, és hogy gondolhatják azt, hogy manipulálok szituációkat és addig forgatom a dolgokat míg igazam nem lesz?! Hogy lehet? Miért látnak engem így az emberek, amikor ennek semmi köze nincs a valósághoz? Azt gondolják én nem tudok igazat adni másnak? Nem tudok veszíteni? Mekkora baromság ez!! Én nem ilyen vagyok... Jajj istenem, engem senki sem ismer... Senki nem látja, hogy én csak segíteni és adni akarok másoknak?! Hogy lehet ez? .... És miközben ezen rágódtam, és gyilkoltam magam a teljes érthetetlenségben, a gyomrom görcsbe állt, belegondoltam a szituációba és azt éreztem kifutnék a világból. Majd inkább úgy döntöttem tovább gondolom a helyzetet, hogy igenis visszakapják, és megbánják azt, hogy így vélekedtek rólam, és most már látják az igazságot. A gyomrom hullámzott az idegességtől, és én csak azt képzeltem el, hogy na majd jön a revanzs! És majd látni fogják, hogy rosszul gondolkodtak rólam... never ending story...

Nem tudom pontosan mikor fejeztem be ezt a fajta hozzáállást,  talán akkor amikor gyökeresen fordult egyet az életem úgy 8 hónapja, de tegnapig fogalmam sem volt róla, hogy milyen voltam régen, és milyenné váltam most.

Nem volt vitában részem az elmúlt 8 hónapban. Nem kellett semmilyen személyes konfliktust kezelnem, sem otthon, sem itt. Nem keresem a vita szituációkat, sőt egyszerűen mindenkire csak mosolygok, és ha véletlen valami probléma adódna körülöttem vagy mások körül, azonnal el van intézve egy mosollyal, békés módon. Nem is tudom szavakba önteni ezt az érzést, hiszen évekig dühvel feltöltve éltem az életem, és havonta volt valamilyen konfliktusom. Tegnapig észre sem vettem, hogy hónapok óta nincs ilyen.

A konfliktus mindössze egy kis kommunikációs egyenletlenség miatt alakult ki a munkahelyemen. A történet maga teljesen lényegtelen, az én és az ő reakciója is kívánt némi kivetni valót, mindenesetre a fő probléma az volt, hogy esélyem sem volt megszólalni, mert a velem szembenálló egy hónapokkal ezelőtti tükörképem volt. Nem hallgatott meg, amikor egy szóra kaptam lehetőséget, a mondanivalóm konklúziójára már nem volt kíváncsi, vagyis a lényegre, mert egy szó megütötte a fülét és csak folytatta a véleménye elég szélsőséges közlését felém. Elsőre nem vettem fel, legyintettem egyet, csináltam a dolgom tovább, mosolyogtam továbbra is, gondoltam majd elmúlik... De, ha felismertem volna a helyzetet a régi önmagamban, akkor ezt nem szabadott volna tennem. Mert egy ilyen ember csak idegesebb lesz attól, hogy ő ideges és te nem vagy az mert magasról leszarod... számodra ez nem probléma. Szóval feljött mégegyszer a dologgal, amikor már kicsit komolyabbakat is kaptam a fejemhez, belekapirgálva múlt beli dolgokba és személyiség beli témákat is érintve, hogy minél kellemetlenebbül érezzem magam, illetve már levegőt venni sem volt esélyem. Szóval oké... megkapta. Rossz lett a kedvem.

Viszont tegnap egy team meetingen kellett részt venni, aminek a pontos időpontját ő közölte mindenkivel... mindekivel kivéve velem. Egyedül ültem otthon, és teljes volt a megdöbbenés. 
Tegnap jöttem rá, hogy nem volt konfliktusom senkivel majdnem egy éve.
Tegnap éreztem újból a hullámzó ideggörcsöt a gyomromban.
Tegnap hosszú idő óta először elképzeltem a szituációt amikor is majd ő meglátja, hogy nekem volt igazam.
Tegnap elöntött a düh.
Tegnap egyik pillanatról a másikra a teljes kétségbeesés lett rajtam úrrá.
Tegnap a teljes megdöbbenésben ültem a székemben és nem értettem, hogy lehet az, hogy nem szól nekem egy ilyen eseményről.
Tegnap fel-alá járkáltam a lakásban, és lassan remegni kezdtem az idegtől!!

Annyira PITI!!! Képzeljétek el a helyzetem: Annyira nincs közöm már semmilyen veszekedéshez és hatalmi harchoz, hogy egy ennyire apróság így kiborított. Egy ennyire pitiáner semmiségtől görcsbe állt a gyomrom és eluralkodott rajtam a kétségbeesés. Azt mondaná erre az ember, hogy kis rózsaszín világban élő butuska egyed vagyok... Csak hogy régen nem ez volt. Egy ilyen apró dolog a legkisebb mértékben sem borított volna ki. Nem ez az érzés lett volna urrá rajtam, hanem a magabiztos harag, gonosz mosollyal az arcomon, nem tudod kivel baszakodsz, és már láttam volna, hogy ezt hogyan is kapja vissza. 

De már nem ez van, gyengécskének éreztem magam és kerestem a számomra kényelmes megoldást. Aztán rájöttem, hogy ez olyan kis apróság, hogy említésre sem méltó, mit borít ki ennyire. Nem viselkedhetek úgy mint régen, annál sokkal többet tudok már kihozni egy-egy dologból most.

Ültem a széken egyszercsak elöntött a hála kimeríthetetlen érzése. 
Köszönöm ennek az embernek, hogy hónapokkal ezelőtti tükörképem láthattam benne.
Köszönöm, hogy érezhettem a gyomromban ezt az érzést, ami természetes volt régen, és elviselhetetlen most.
Köszönöm, hogy elmúlt a harag bennem és többé képtelen vagyok így viselkedni.
Köszönöm, hogy már az emberek annak látnak, aminek hittem magam, és nem félnek tőlem egyáltalán!!!
Köszönöm, hogy nincs bennem többé a visszafoghatatlan vágy, hogy itt az ideje a verbális harcnak.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Varázsszó! Csodátművel!
Végül megtudtam mástól az időpontot, és a team meetingen ez az ember szét ölelgetett és nem győzött bocsánatot kérni, hogy mennyire túl reagálta a dolgot. Nem számítottam erre egyáltalán, pár órával előtte még sértődöttségből nem közölt velem egy fontos időpontot, majd bocsánatot kért.

Azt hiszem ez talán egy tökéletes példa arra hogyan állsz hozzá a dolgokhoz.
Ha haraggal mentem volna, felkészülve, hogy mit is fogok a fejéhez vágni, talán az egész este elcsesződött volna, nem csak számunkra, mindenki számára, és értelmetlen kakas harcot jártunk volna, minden energiámat abba feketve, hogy én jöjjek ki győzedelmeskedve.

Ha hálás vagy, semmit nem kell tenned, mert szeretetet adtál, és szeretetet kapsz. Semmit nem kellett mondanom, magától belátta, hogy túlzásba vitte. Persze én is bocsánatot kértem amiben hibásnak érzetem magam.

Lehet butaságnak tűnik, de nap mint nap tapasztalom meg, hogy igenis bámulatos dolgokat tudsz elérni egy-egy apró gondolattal. Minden fejben dől el.

A külső világ a belső világod visszatükröződése. Ha változtatni akarsz azon, ami körülvesz mindössze a belső világodon kell változtatnod, amit te hoztál létre. Ilyen egyszerű az egész.

Ha az ember úgy elindul egy úton, ami során valamiféle öntudatra ébred, kinyitja a szemét, akkor olyan kényelmetlenné válik nézni az embereket, akik csak mennek a tömeggel, körbe sem néznek mi történik körülöttük, csinálják amit mondanak nekik a TV-ben, újságokban, és el sem gondolkoznak azon, hogy egyáltalán az igaz-e. Elhitetik magukkal a hamis igazságot, mert könnyebb, mint gondolkodni. Az emberek többségének kényelmesebb becsukni a szemét, mint látni a valóságot, könnyebb "tüneti" szinten kezelni egy problémát, mintsem utána járni, megérteni és tényleg tenni azért, hogy ne legyen... ha nem érzem, nem látom, nem hallom akkor nincs is, ugye? Szóval simán nem veszek róla tudomást, és akkor számomra nincs és pont... Na ez az oka amiért azok az emberek, akiket nap mint nap szidunk a kanapéba folyva a TV előtt hogy milyen gazdagok, és szemetek, és elveszik mindenünk, olyanok amilyenek, mert belőlünk gazdagodnak meg, mi szolgáljuk ki az iparukat, mi teremtjük meg rá az igényt... mert nem gondolkodunk... mert megyünk arra amerre ők mondják, hisz kényelmesebb... nekik meg baromira megéri.

Ez az egész dolog már régóta járkál a fejemben, csak tegnap pattant ki igazán. Úgy indult, hogy elhangzott a számból egy olyan mondat, hogy köszönöm nem kérek, mert hús van benne. 
Természetesen rögtön jött a reakciók tömkelege, hogy Na mivan, vega vagy? Nem eszel húst? ...akkora faszság... ...elsődleges fehérje forrás... beteg leszel... gumós fogunk van, hús evésre teremtettek... már az őskorban is ettek húst... és társai

Na igen, ezt nem cáfolom. DE... első körben szeretnék bemutatni két videót, az egyiket szinte biztos, hogy láttad.. és az is biztos, hogy elborzadtál rajta, csacsogtál róla egy ideig, aztán bementél a mekibe zabálni:

https://www.youtube.com/watch?v=L_vqIGTKuQE

Na lássuk... ez a téma nem dolgozható fel egy-két posztban, de azért úgy érzem itt az ideje elkezdeni, ha más nem legalább egy kis érzést átadni abból, amit a hála képes adni nekünk. Rémesen egyszerű dolog amúgy, csak arra a szintre való eljutás nehéz, mire egész testetted-lelkeddel hálás tudsz lenni a körülötted lévő világnak, hittel és tudatosan kezeled a dolgot és képes vagy még a rossz dolgokért is őszinte hálát érezni. Ide eljutni rémesen nehéz, főleg ha valaki alapjáraton egy hálátlan ember (és itt most nem arra gondolok, aki csak kihasználja a másikat, és rossz blablabla), hanem aki készpénznek veszi a körülötte lévő világot és nem is veszi észre mennyi mindenért lehet hálás, mert természetes, hogy van, de ettől még lehet persze egy szuperjó ember, csak picurkát hálátan...

“Mutass nekem egy hálátlan, de mégis boldog embert.” (Zig Ziglar)

Szóval... a hála az egy jó dolog. Akkor vagy  hálás amikor kapsz valami csuda jó dolgot, vagy amikor valaki segít, amikor megtalálod az elveszett pénztárcád, vagy egy dolog véletlenül úgy sül el ahogy szeretnéd, amikor véletlen pénzt találsz, vagy megkapod az új szuper melót, vagy egy nagy sorbanállásos ügyintézésnél gyorsan fogadnak, ha sikerül a vizsgád, amikor a tanár átenged egy kettessel kegyelemből, ha srác/lány akiért odavagy észrevesz. Amikor fázol nagyon és kapsz egy meleg pokrócot a válladra, amikor valaki kiszolgál és eléd teszi az ételt, italt. Rettenetesen hálás tudsz lenni, őszintén csak hajtogatod KÖSZÖNÖM szót mikor egy szeretted felgyógyul a betegségből, vagy csak éppen hatalmas baleset következtében épségben, vagy csak szimplán egyáltalán élve megúszta, ha napok óta enni sem tudtál, mert olyan körülmények között vagy és megkapod a falat kenyeret, amikor beszorulsz egy liftbe órákra és kimenekítenek, vagy évek óta babát szeretnél és végre pozitív lett a teszt...

Lényegében ezek mint láthajtuk csak jó dolgok... Szóval a hála az egy fasza dolog, mert azt jelenti, hogy olyan dolog történt ami az előző helyzetedhez képest jó, vagy hogy is fogalmazzam ezt meg. 

Na most az alapja a hálának, hogy ha észreveszed, hogy körülötted mindenért hálás lehetsz, mert folymatosan kapsz és folyamatosan változik a környezeted, érted tesznek és te értük.

Nem csak azért mondhatsz köszönetet, amit éppen aktuálisan kaptál, hanem azokért is amik a mindennapjaidban benne vannak, hiszen azokat is kapod, csak nem úgy mint egy pokrócot a válladra. Például az étel amit megeszel, a víz amit megiszol, a barátaid családod akik körülvesznek, a munkahely ahol dolgozol, a pénz amit megkeresel, a ruha amit megveszel, a fal ami megvéd a hidegtől, a takaró amibe belebújhatsz, a levegő amit beszippantasz, a nap ami felmelegít, az eső ami éltet és felfrissít, az emberek akik érted dolgoznak, akik a szekrényed készítették, akik az utcát takarítják, akik a boltban kiszolgálnak, akik az ételed készítik, akik a búzát aratják, akik az állatokat nevelik, akik a nyaralásod szervezik, akik  snowboardod készítették, de nem csak emberekért... hálás lehetsz az anyagokért, a fákért amik a levegőt készítik neked, amiből a bútoraid, füzeteid, házad, gyufád és rengeteg mindened van, a vízért amiből felépül a közmű, amitől van élet ilyen színvonalon, amiben mosakszol és amit megiszol... 

Még sorolhatnám, kezdek belejönni, és még a végén soha nem lesz vége a posztnak... mert az az igazság, hogy annyi minden van körülöttünk amit természetesnek veszünk, és soha nem gondoltunk egy másodpercig sem bele, hogy ezekért is hálásak lehetünk, kipaszírozhatunk a szánkon egy köszönömöt ezekért is igazán, nem csak azért, ha a pasi meghívott vacsizni.

És hogy ez miért fontos? Mert boldoggá tesz!!!!!!

Nem tudsz egyszerre valamiért bosszankodni és hálásnak lenni... Nem tudsz egyszerre vágyakozni, hogy ne legyen és köszönni, hogy van. Így ha a dolgokért magad körül hálás leszel, akkor az azt jelenti boldoggá tesznek téged, ha boldoggá tesznek akkor csak szimplán boldog vagy. 

A hála hihetetlen erő, és vonzza magával a jót. Ha úgy fekszel le aludni, hogy átveszed a napod és megköszönöd az egyes eseményeket, azt ami a legjobb volt, azért pedig a leghálásabb vagy, akkor mosollyal alszol el. Mert csak azért tudsz hálás lenni, ami jó volt, és ha idővel megtanulsz mindenért hálás lenni, akkor minden napod úgy zárod mielőtt lecsuknád a szemed, hogy boldog vagy, és baromi jó dolog így elaludni. Tele leszel energiával, hiszen veled senki nem tud kib*szni... Megtalálod az utat, amiért hálás lehetsz benne, hiszen ott vagy ahol és az a jó, és ez mámorító érzés.

Most elkezdtem volna elindulni azon az úton, hogy hogyan legyen az ember hálás a negatív dolgokért is, de azt hiszem ez még korai, egyenlőre csak értsük meg, hogy milyen baszottul jó dolog hálásnak lenni... Majd azt leírom egy másik posztban, a saját bámulatos tapasztalatommal...

Szóval vegyük példának a napot... Mondjuk nem érted miért kéne megköszönnöd a ételed, italod, mert nem olyan mint amilyet akarsz, vagy a családod nem is olyan fasza, mint a szomszédban mert nekik még medencéjük is van... Iletve napi szinten miért is lennél hálás, hiszen semmi nem történt, vagy csak szar... szóval tegyük fel, hogy nagyon nem látod át ezt a hála témát. Hát próbáld ki... Nekem tegnap semmi nem történt a napomban, még a lakásból sem tettem ki a lábam, sőt vasárnap egy staffparty volt, így hétfő reggel értem haza, aminek köszönhetően sokáig aludtam, amit utálok, mert el van cseszve a nap, lusta vagyok edzeni és bármit csinálni. De ez nem jelenti azt, hogy nem voltam hálás... úgyhogy tegnap így feküdtem le aludni:

Elsőnek köszönöm, hogy ilyen sokáig aludhattam, jót aludtam és megtehettem, ezért nagyon hálás vagyok. Köszönöm, az ebédet, amit a lakótársam főzött és adott nekem is, nagyon finom volt. Köszönöm, hogy haladtam a rajzokkal amiket le kell adnom, mivel volt időm bőven. Köszönöm, hogy megnézhettem közben egy filmet, már régóta akartam filmezni. Tegnap a gépem nem akart bekapcsolni, de végül megtette, ezért rettentő hálás vagyok. Köszönöm, hogy ilyen korán tudok aludni menni, mert így korán kelek fel másnap. Köszönöm ezt a napot, szuper volt, és nagyon nagyon köszönöm a holnapot mert csodálatos lesz.

Lássuk be, baromira semmi nem történt a napomban... (köszi amúgy, hogy megtehetem, hogy egy hétfő így teljen) de volt miért hálásnak lennem, és nem úgy feküdtem le aludni, hogy.... áhhh f*szom... mert elégedetlen vagyok. És mivel nincs bennem elégedetlenség, ezért boldogtalanság sem... boldog és hálás vagyok, mert nem történt semmi rossz és mert miért ne lehetnék hálás??!! Bármiért az lehetsz, és jó érzéssel tölt el.

Ha szar napod van, akkor is gondolj bele mi történt? Történt olyan dolog, ami tönkretett téged? Nem? Akkor tessék hálásnak lenni... Idővel hálásak leszünk a rossz dolgokért is, és onnantól kezdve nem rosszak, elrepülnek és velük együtt a bosszankodás, idegesség, elégedetlenség és boldogtalanság is.

Szóval én azt tanácsolom, hogy amikor lefekszel aludni, akkor sorold fel a nap eseményeit és tényleg köszönd meg és érezni fogod, hogy egy bámulatos jó érzés... belül. Mert belegondolsz, hogy basszus gyerekek tényleg... miért ne lehetnék ezért hálás hiszen tök jó! Minden természetes dolgot is meg kell köszönnöd. Mint pl a fizetésed, amire azt mondod tuti, hogy hát b*zdmeg ez jár nekem... Jár valóban, de a munkáltatód megköszöni a munkád és cserébe pénzzel jutalmaz, te megkapod a pénzed és munkával hálálod meg. Én minden fillérért, amit megkeresek hálás vagyok, soha nem panaszkodtam, mindig úgy voltam vele, hogy aki a kicsit nem becsüli az a nagyot nem érdemli... amióta életváltáson megyek át már extra hálás vagyok, és októberre dupla fizus jutalmat kaptam..wuhuuu :D Működik gyerekek! :)

Másik dolog, hogy kezd el írni a listád, menj el 100-ig. Akkor írd amikor eszedbe jut, nem kell egyszerre... MIÉRT LEHETSZ HÁLÁS?
Össze tudsz szedni 100 dolgot amiért hálás lehetsz? Igen...simán. Én 230-nál tartok :)

Ha hiszel ebben, ha nem, próbáld ki.
Sem pénzben, sem időben, sem kitartásban, fizikai megerőltetésben... semmibe...de tényleg. semmmiibbe nem kerül!!!!!! A köszönöm szó ingyen van, bármire bárkire használhatod, és kimondása nagyjából 1 másodpercbe telik, kifogyhatatlan, nem kell spórolnod vele és beosztani, nem használhatod fel rossz dolgokra, nem élhetsz vissza vele, nem veszélyes, és mindenkinek van (csak nem mindenki használja)... érzés amint vonz magával viszont kimondhatatlanul jó!

“Miközben mosogatsz, imádkozz! Adj hálát a mosogatni való tányérokért, hiszen ez azt jelenti, hogy volt bennük étel, hogy tápláltál valakit, hogy szeretettel gondoskodtál valakiről: főztél, és asztalt terítettél. Képzeld el, hány ember van a földön, akinek nincs mit elmosnia, vagy nincs kinek megterítenie…”
(Paulo Coelho: A portobellói boszorkány)

Alphonse Karr