Rég nem fordítottam, rég nem írtam, de zajlik az élet kegyetlen módon. Néha napján belekerülök egy "elfáradtam" mélypontba, de szerencsére egy napnál tovább nem tart. Kezd a körülöttem lévő élet az enyém lenni, általánossá válni, amikor ez a szokványos, és ha ez nincs az nem jó. Elengedtem minden apró porszemét az előző életemnek és rettentő módon élvezem.

Utáltam... Gyűlöltem. És nem is tudtam róla.

Csodás, hogy az ember hogy be tudja csapni saját magát. Él egy életet, amiben 100%-ig hisz...Hiszi, hogy kurva jól csinálja, nyomul előre, barátokkal van, akiket nem is szeret igazán, lakásban amit nem is élvez, fiú/lány mellett, akit nem érez igazán, akivel a szex csak kötelező és nem kéj és vágy őrjítő mámora, dolgozik, hogy legyen pénze, de nem ezt akarja csinálni, a 10 perces szünetében csak álmodozik, hogy hol lenne, megcsal aztán sopánkodik, hogy mit tett (de eszébe sem jut, hogy azért teszi mert másra van szüksége), kutyája macskája van, ami csak cuki, de gondoskodni nem tud már róla, gyűjt az évi nyaralásra, hogy elmenjen és aztán ne élvezze igazán, és a buszon, villamoson, a dugóban, ágyba fekve, repülőn, vonaton, csak álmodozik tovább, képeket lát magaelőtt amit élvezne  de fél érte tenni, hiszen "tudja" hogy amiben van az jó, és ezek csak buta álomképek

NEM!!!!!!!!!!!!!!!

Az az igazság...

És itt most nem arról beszélek, hogy drága kocsi, nagy ház, nagy mellű nő és nagy farkú pasi...
Kicsit talán mindenkinek el kéne gondolkozni az életén, főként amíg még bármit megtehet, mert nem hozott létre olyan dolgot, ami maradásra készteti mert jobban szereti saját magánál. És igen, itt most a gyermekedre gondolok.

Én tipikusan az az idióta voltam, akit fent leírtam. Annyira hittem, hogy boldog vagyok és ez az élet, és tessék, a sors, az akarat, az erő ami bennem motoszkált kihozta még időben, hogy a csonka kis gyenge szárnyaimmal vergődjek arrébb, mert ez rohadtul nem az én helyem. És HOPPPP itt vagyok abban amiről úgy képzelegtem, álmodoztam... Olyan emberekkel akikről gondoltam, hogy jó ha körülvesznek, olyan dolgokkal amit szeretnék csinálni, olyan környezetben amiben szeretném. 
Nem megérkeztem... ez nem erről szól, ilyen nincs, vagyis remélem nincs, mert ha megérkeztél, akkor hova tovább? Ülsz benne és jó neked? Nem igazán tudom elképzelni. Egyszerűen nincsenek bennem a hiú ábrándok, az álmok lefekvés előtt, hogy de jó lenne itt vagy ott lenni és ezt csinálni. Maximum célok vannak, de azok reálisak.
Minden helyzet, minden szituáció új célokat, új útvonalat von maga után, csak nem szabad félni élni vele, ragaszkodni olyanhoz, ami nem a jó.

Bámulatos és fájdalmas volt "felébredni". Sétáltam haza az éjszakában, egy kegyetlen jó estéről az új emberekkel, és rádöbbentem, hogy ilyen sokáig be tudtam csapni magam, és készán álltam rá, hogy becsapjam magam még az elkövetkezendő sok-sok évben, mert hittem, hogy jó, csak nem értettem miért nem tudom megélni. Gondolj csak bele, évekig élsz egy halál biztos "baszott boldog" vagyok életet, vége szakad egyik napról a másikra és aztán rá kell jönnöd, hogy képes voltál saját magad olyan szituációban elfogadni és úgy tenni, mintha örülnél neki, ami közelében sem állt annak, ami te valójában vagy. És itt nem kell még csak nagy dolgokban sem gondolkodni... Egy apróság: utáltál a meki és társaiban bezabálni nap mint nap... abban az életben mégis ezt tetted, mert ez volt az életviteled... most visszajöttél a régi énedbe és 5 hónap után jössz rá, hogy jéééé eszembe sem jutott bemenni.
Milyen sokan csinálják ezt és a nagyrészüknek nem is adódik helyzet a ráébredésre, mert úgy kapaszkodnak bele, mintha ez lenne a víz, ami élteti őket.

Most nem álmodozom arról, hogy húúú dejó lenne ezt és ezt megélni, de úgysem fogom, mert nekem ez az életem. Bennem van mit akarok még tenni, ezer dolgot, tényleg mind munkában, kapcsolatban, otthonban életben, de lépésről lépésre haladok és csodálatos érzés végre nem valami után vágyakozni és mást tenni, hanem AZT tenni és AZERT tenni amire vágyom.

Véget ért az buszos, vonatos, repülős, álmodozás valamiről, ahova tudom hogy soha nem jutok el. Mert bármit megtehetek, semmitől nem függök és bárhova mehetek bárkivel. 
Ezért vagyok ott ahol lennem kell... 

Cserben hagytam magam... a saját személyiségem.

Háttérbe szorítottam mindent szinte amit én képviselek és új személyiséget adtam magamnak, más értékrendekkel, csak nem értettem miért nem egyezik azzal akinek hittem magam alapból.

Visszatértem, visszakaptam magam.

Hiányoztam magamnak nagyon...

    Azt hiszem illik valamilyen bevezetőt írni mielőtt az ember elkezdi A BLOGját, amit igen nehéz úgy megfogalmazni, hogy üssön. Nem fog, de a cél nem is ez :)

A blogom témája leginkább a fejlődésről és a változásokról fog szólni. Hogy fejlesztheted magad bármilyen téren, hogy érheted el azt amit szeretnél, hogy láthatod más szemszögből a világot, főként amikor egy nagyobb változás történik az életedben, hogy küzdj az álmaidért, hogy tudsz tényleg tudatos életet élni, és NEM mindig másra fogni ha valami nem sül el jól, hogyan engedd el azt, hogy "igen ez nekem előre meg volt írva", illetve hogyan leszel végre tényleg a saját életedért tudatosan felelős.

Ezek persze nem a kis fejemből pattannak ki majd, nem vagyok sem olyan korban, sem olyan helyzetben, hogy osszam az észt a világ felé, bár kétségtelen, hogy tenném szívesen, de még nincs itt az ideje :D
Sokkal inkább magamon csinálom végig... na de hogy? akkor egy kis komment még mellé:

Szóval ez az egész bennem úgy kezdődött, hogy  persze mint sok más ember életben volt egy kisebb nagyobb törés, amolyan fejbevágtak egy 200 nm-es palacsintasütővel, hogy hahóóó nagy hazugságban élsz kedvesem.
Szóval pár nap alatt minden ami engem körülvett éppen teljesen kicserélődött és megváltozott, de próbáltam nem a kardomba dőlni és mély depresszióba esni...

Így leültem és álmokat kezdtem gyártani... Mert voltak olyanok amiket nagyon akartam, de el sem tudtam képzelni, hogy fogom megcsinálni, hiszen totál más életet éltem, amiben csak álmodoztam egy másik élet felé. Szóval jött a FÜZET!!! (egy fontos momentum az életben) 
Szóval jött a füzet és az álmok, sorban ahogy eszembe jutottak, kisebbek-nagyobbak, valóságosak-lehetetlenek, de jöttek és még jönnek még.

Hogyan kell ezt megvalósítani? Háááát fogalmam sincs, csak hiszek benne, hogy igenis a saját szerencséd kovácsa vagy és nagyon sokat tudsz tenni azért, hogy boldog légy. Nem mindegy mit adsz, mert aszerint kapsz, nem mindegy mit gondolsz, hogy állsz hozzá a dolgokhoz, mert mindenre hatással van... De ezt meg kell tanulni, és én ezzel a bloggal fogom megtanulni ezt.

Az egyik nagy cél, hogy visszarángassam magam a szép angol beszédbe... Mivel már nem magyarokkal lakom, hanem külföldiekkel ez nyilván sokat dob a dolgon, de ennek ellenére összekötöm a kellemeset a hasznossal, így azt, hogy hogyan érjem el a vágyaim, hogyan tegyek értük és hogyan lesznek valóságosak mind angolul olvasom, és ide fordítom őket.

Szóval a blog ezért született, és ezért fog élni. 
Látom magam, hol leszek egy év múlva.. de ahhoz még nagyon sokat kell tennem.